2011. március 18., péntek

Túrós-spenótos töltött krumpli

A húsmentesség jegyében készült ez a fogás. Eredetileg kapros-túrósra szerettem volna, de a piacon kaptam friss spenótlevelet, amiből kértem két marékkal a pesztóhoz. Ez a két marék negyed kiló lett, amire én rábólintottam, szóval most kitalálom, mibe használhatom el. Főzelék kiesve, most éppen nem tudnám pürésíteni. 


Hozzávalók:
10 dkg túró
5 nagyobb krumpli
5 dkg spenótlevél
néhány evőkanál tejföl
reszelt sajt a tetejére
só, bors

A krumplit héjastól megmostam és feltettem főni annyi vízben, amennyi éppen ellepte. Úgy látszik már hozzáedződtem ehhez a a feladathoz, vagyis inkább rájöttem, hogy nem is olyan sok idő héjában főtt krumplit készíteni és már a kezem se égetem agyonra vele. A krumplit meghámoztam, félbevágtam és a közepüket kivájtam egy kiskanállal. A krumplik közepét egy tálba tettem, összetörtem villával, majd hozzáadtam a túrót és annyi tejfölt, hogy kellemesen krémes állagú legyen. A spenótlevelek szárait leszedtem, megmostam és lecsepegtettem őket, majd apróra vágtam. Hozzákevertem a túrós-tejfölös-krumplis masszához, sóztam, borsoztam. Ha úgy kívánjuk, tehetünk bele egy kis fej apróra vágott vöröshagymát is. Ezzel a keverékkel megtöltöttem a kivájt krumplikat, és a tetejükre reszelt sajtot szórtam. Sütőpapírral bélelt tepsiben addig sütöttem őket, míg a sajt aranyszínű nem lett a tetejükön. Én magában eszem, de akár köretként is felszolgálható. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...