2011. február 9., szerda

Kapros-tejszínes halacska karfiolos barnarizzsel

A disznó-csirke-pulyka hármasát időnként egy kis hallal töröm meg. Már megint nem tudom, hogy mennyire illik vagy nem illik a velőcsontos leveshez, de ez lett a második. Az ugyanis azért mégiscsak elképzelhetetlen, hogy a kedves csupán levest vigyen a munkahelyére, legyen az akármilyen laktató leves.

Hozzávalók:
fél kg tengeri haltörzs
1 kis pohár tejföl
fél csésze főzőtejszín
1 csokor kapor, vagy kb. 2-3 evőkanálnyi szárított
valamilyen halfűszer
kevés bors
kevés citromlé
1 csésze barnarizs
néhány rózsa karfiol

A halakat félbevágtam és megmostam. Amennyire tudtam, kiszedtem a szálkákat belőle. Megszórtam a halfűszerrel. Svédországból kapott Knorr Fisk krydda elnevezésűt használom, amit párom keresztanyjáék hoztak nekünk. Gondolom lehet itthon is kapni valami hasonlót, ezt nagyon szeretem. A fűszer után egy kupaknyi citromlével meglocsoltam, majd leöntöttem az előzőleg összekevert tejföl-tejszín-kapor-bors keverékkel. Alufólia rá és be az előmelegített sütőbe. 30-40 perc alatt készen volt úgy, hogy elfelejtettem előmelegíteni a sütőt. Mellé barnarizst főztem ki (1 csésze rizs, 2,5 csésze hideg víz, pár csepp olaj és kevés só), de hogy ne legyen olyan snassz, pároltam hozzá néhány rózsa karfiolt és összekevertem őket. Viszonylag gyors és egyszerű fogás. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...