2016. szeptember 6., kedd

Sütőtök krémleves

Valamirevaló gasztroblog nincs meg sütőtök krémleves nélkül. Így hát megosztom az én verzióm is.



Hozzávalók:
1 kisebb sütőtök
3 dl tej/ 2 dl főzőtejszín
fahéj
szerecsendió
gyömbér
fehérbors



A meghámozott sütőtököt kis kockákra vágom. Többnyire sonkatököt vagy nagydobosit veszek. Annyi vízben,ami épp ellepi, felteszem főni befűszerezve. Persze lehet sült tökből is készíteni,vagy párolni, de ez a leggyorsabb. Ha megpuhult, hozzáadom a tejszínt vagy tejet, botmixerrel pépesítem. Egy csipetnyi chilit is lehet hozzá tenni. Tetejére magok, pirított zsemlekocka jár. Tökmagolajjal meglocsolni pedig feltétlenül muszáj.

2016. június 11., szombat

Rozmaringos répakrémleves

Kisfiam répát vett a zöldségesnél. Így lelkesen benne volt a buliban, hogy csináljunk valami répásat ebédre. Persze aztán kategorikusan kijelentette, hogy nem eszik belőle. Végül becsempésztem egy kanállal a szájába, mire sebtiben asztalhoz ült. Következzen a dackorszakos répakrémleves. 



Hozzávalók:
2 nagy sárgarépa
1 kávéskanál szárított rozmaring
1,5 dl tejszín
olívaolaj
fél fej hagyma
só, fehérbors

A hagymát megdinszteljük olívaolajon. A karikára vágott répát a hagymára dobjuk, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. Fűszerezzük és puhára főzzük. A tejszínt hozzáöntjük, botmixerrel selymesre pürésítjük. Reszelt sajttal megszórva tálaljuk. 

2015. december 12., szombat

Öltöztesd karácsonyba a konyhád

Elvadult ötletek helyett néhány megvalósítható apró dekorációt gyűjtöttem össze. Az én konyhám minden időkben inkább hajaz csatatérre a megvívott napi főtt étel fejében, de advent környékén igyekszem valami emlékeztetőt csempészni ide is. Persze fő szempont a praktikum, nem kell túltolni, ahogy a mellékelt ábrán látható :)

Christmas kitchen decor Wish I had this kitchen I would decorate it just like this beautiful:
Merre van a konyha?

Legegyszerűbb, ha a gyümölcskosárban lecseréljük a szalvétát karácsonyi mintásra. Néhány narancsot megtűzdelhetünk szegfűszeggel, ami mellesleg jópofa program a gyerkőcöknek. Haladók akár a fehér héjig mintát vághatnak bele.

oranges and cloves pomanders for christmas or yule with pagan symbols:
Szemnek, orrnak ingere

Már a kopogtatón bátran használhatjuk a konyhai eszközöket. Mehet rá sütikiszúró, mézeskalács, fűszerek, cukorkák, fakanál, sodrófa a babakonyhából, meg amit sugallni szeretnénk a belépőknek (kés, villa, olló?). 

Best Wreath Decoration Ideas You Must Have This Christmas – 2015 | Christmas Celebrations:
Mézi és a muffinsütő

Az adventi koszorú nálunk az ebédlőasztalon kap helyet. Ha nem szeretjük a hulló fenyőágakat, kapjuk elő a süteményes kínálót, tegyünk rá négy gyertyát, valami színben harmonizálót köré, és kész. A fenyőágpártiak pedig lokalizálhatják a hullást :) Azért ez főleg különböző méretű gyertyákból néz ki jól. A gyertyákat díszíthetjük szalaggal. Idén fehér papírangyalkákat vágtam és ragasztottam mind a négyre. 

Candles on a cake stand - so easy for any holiday or season!:
Advent tálalva

A gyertyáknál maradva elegáns dekorációt készíthetünk egy alkalmas pohár, szegfűszeg, csillagánizs, fahéj kombinációjából. Tehetünk bele diót, mogyorót, vagy más terméseket is.

I love this idea. Replace filling to match for any holiday. Once the holidays are over, replace with normal everyday decorations.:
Villámdekor leírással

Teamécsest a sajtreszelőbe, köré toboz, bogyók, meg fenyőág. Egyszerű, de nagyon aranyos eleme lehet a konyhánknak az adventi időszakban. 

50+ Latest Christmas Decorations 2014 | Christmas Around The World:
Jól jön egy pótreszelő

Ugyanígy készülhet asztali dísz a tésztaszűrőből, gyümölcsmosóból. Feltéve, hogy tudjuk nélkülözni egy ideig a szolgálat alól. Különösen előnyös, ha nem műanyagból van otthon. Közepébe mehet befőttesüvegben, bébiételes üvegben a gyertya. Köré pedig egy kis örökzöld, és egy csipetnyi egyéb szín (toboz, dió, mogyoró; üveggömbök; bogyók).

A Farmhouse Christmas-from The Everyday Home: Vintage Colander filled with greenery and a Mason Jar with fresh cranberries and a floating candle.:
Ez a darab még tuti a nagyié volt

Végül egy merész ötlet, ami már talán túlzás, de a totyogók imádni fogják. Szélesebb dekortapaszból megvalósítható.

decorating idea:
Stan és Pan

Képek forrása: pinterest.com

2015. február 17., kedd

Paella

Férjem időnként fellángol, és nekiáll spanyolul tanulni. Először a Duolingo nevezetű ingyenes programmal kezdte. Nagyon szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek. Magyar oktatási nyelvvel nem sok minden érhető el, de angollal már sok minden. 
A paella hagyományos spanyol egytálétel, egy kis ösztönzésnek szántam. Nyelvtanulás gasztronómia által. A pasik gyomrán keresztül vezethet az út akár az agyukig is :)



Hozzávalók:
250 gr barna rizs
fél kaliforniai paprika
1 nagy sárgarépa
1 üveg paradicsomszószos kagyló (kb. 300 gr)
1 evőkanál sáfrány
3 evőkanál olívaolaj
1 vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
frissen őrölt színes bors
natúr vegeta

Eredetileg külön erre a célra használt serpenyőjük van a spanyoloknak, és fedő nélkül készítik, én a gasztromultikulti nevében wokban készítettem el, letakarva, hogy gyorsabban kész legyen. Érdemes olyan serpenyőt használni, aminek jó a bevonata és nem ég könnyen le benne.
A hagymát megdinszteltem az olívaolajon. Csak tasakos rizs volt itthon, de nem zavartattam magam, kibontottam, és rátettem az olajra. Összeforgattam a sáfránnyal. Felöntöttem vízzel, hogy ellepje, plusz még két ujjnyi. Megfűszereztem, és beletettem a kockára vágott répát. Fedő alatt főztem egy ideig, majd amikor már majdnem kész volt, rádobtam a kaliforniai paprikát. Vághatjuk kockára, vagy vékony csíkokra. Jöhetett a paradicsomos kagyló, végül a petrezselyemmel megszórtam.
Néha megkevertem, kellett még vizet adni hozzá, de alapvetően egy gyors, egyszerű ebéd lett, kevés mosogatnivalóval. Ahogy szeretem :) 
Kagyló helyett lehet csirkemellel is készíteni, és persze igény szerint dúsítani bármilyen zöldséggel, amihez kedvünk szottyan.


2014. szeptember 22., hétfő

Spenótos-sonkás tészta

Rég nem jelentkeztem, egész pontosan a legutóbbi bejegyzésem majdnem fél évvel ezelőtt, március 24-én kelt. 25-én hajnalban megszületett első kisfiam :) Ő még csak anyán és anyából él, de nekem kell bizony a tápanyag. Eddig sem az órákat a konyhában töltő típus voltam, most még inkább a gyorsan, egészségeset, finomat híve vagyok. Úgyhogy lássuk ezt a tésztát.



Hozzávalók:
10 dkg (bébi)spenót
15 dkg sonka
fél fej hagyma
250 gr tészta (penne, szarvacska, farfarelle, stb.)
1 dl főzőtejszín
1 evőkanál liszt
1 mokkáskanál szerecsendió
(himalájai) só
őrölt bors
2-3 evőkanál olívaolaj

Az olívaolajon megdinszteltem a hagymát, rátettem az apró kockákra vágott sonkát, aztán a lecsöpögtetett spenótot. Alacsony lángon kevergetve megvártam, míg összefonnyad a spenót. Megszórtam egy evőkanál liszttel, aztán felöntöttem a tejszínnel és alaposan elkevertem, hogy ne csomósodjon. Fűszereztem sóval, borssal és szerecsendióval. 
Amíg a fenti műveletet elvégeztem, megfőtt a tészta. Pennével, farfarelle tésztával talán jobban mutatott volna, de a szarvacska is megtette.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...